2012. november 20., kedd

BERRIBERA TURMIX_Breakfast Spoon_no.5.

Bera, a (reméljük már nem sokáig) Londonban élő tízcsillagos csúcs-szakács barátunk nemrég hazalátogatott és igazán meglepett, mert két kanalat is hozott nekem. Mindkettőt a megboldogult előző-lakástulajdonos-néni konyhában otthagyott cuccai közül tulajdonította el nekem. Rest in peace előző néni, tessék elhinni, nálam nagyon jó helyen lesz az örökség, vigyázok rá! Most meg is mutatom az egyiket!
Korábban is láttam ilyen formájú kanalat már - olyan mint egy kicsi ásó, úgyhogy rögtön tudtam, hogy ez egy úgynevezett "berry spoon", azaz bogyós gyümölcsökhöz használatos kanál. Ezeknek általában nagy és mély a feje, gondolom így nem gurul ki belőlük az áfonya, a málna meg a többi. Mondjuk azt nem tudom, hogy fogok-e valaha kanállal enni ilyesmit, igazából a mostani reggelinél is csaltam, mert a végeredményt nem a kanállal ettem - maximum kavargattam.
Mivel nincs berry szezon ezért a mélyhűtő volt a segítségemre és a jeges áfonyából készítettem turmixot. Ha nem is a kulinária csúcsa, de tán még Bercinek is ízlett volna a Berribera Turmix! Ha hazajön, csinálok újat, csak megpróbálom elkerülni, hogy újra tetőtől talpig lila legyek.







2012. november 14., szerda

MEGGYESEPRES_Breakfast Spoon_no.4.

Namármost, nem vagyok egy nagy lekvárevő, de néha azért reggelire mégis nagyon jó! Gondoltam előveszem Zita meggyesepres lekvárját, mert az egészen csodás lett. Még a hűtő kinyitása előtt tudtam, hogy melyik kanál kell hozzá: az egyik legutóbbi szerzeményem Szilvitől! Londonban ezzel fogadott, amikor megérkeztem hozzá vendégségbe. Hasonlít ugyan a nemrég bemutatott atomkék kanálra formáját, anyagát tekintve, de ez egy másik család tagja (más a formája). Félelmetesen gyönyörűen giccses. 
A hűtő kinyitása előtt még egy dolog történt: pillantásomat az edényszárítóra vetettem, ahol megláttam a szépen elmosogatott lekváros üveget. Basszus tényleg, már megettem! Ekkor viszont már nem térhettem le az útról, kellett keresnem valami hasonló színű, ízű dolgot!
Még jó, hogy Apukám meggy zselére keresztelt kreációja 2008 óta mit sem veszített finomságából és illett a kiskanalamhoz is!



2012. november 11., vasárnap

CSAK A FEKETE_Breakfast Spoon_no.3.

Végtelen lustaságtól vezérelve nem mentem le az 50 méterre lévő boltig kajáért, ezét erre a reggelire csak kávé jutott. Szerencsére kanál még úgyis kell mindig a kávémhoz, hogy nem teszek bele se cukrot, se tejet, de kavargatni olyan jó, sőt szükséges - szóval a fotózást szerencsére így is meg tudtam ejteni jelen posztomhoz! A kávézás komplex élmény számomra!  Nem mindegy, milyen csészéből, milyen kanállal, milyen egyéb kiegészítők segítségével iszom. Ugyanaz a kávé egyáltalán nem esik ugyanolyan jól egy akármilyen csészéből, mint egy gondosan kiválasztottból. Micsoda szerencse, hogy ez a kanál és a csésze nagyon jó kombináció volt mára! 
Együtt érkeztek Marokkóból, Gigi hozta őket ajándékba nekem. Az hagyján, hogy eleve messziről jöttek, de utána kicsit körbeutazták fél európát Gigi és Bulcsú elveszett csomagjában - ami hálisten aztán megkerült. A bögre kicsit megcsorbult, de épp csak annyira, hogy attól még sármosabb legyen. Mivel ugyebár nem csak a kanalakhoz, hanem az evést- ivást körülvevő összes cájghoz vonzódom, mindenképp meg kell mutatnom a kávézás egyik fontos kiegészítőjét is.
Van egy kedves kis szokása pécsi barátaimnak: ha elmegyünk együtt a híresneves pécsi vásárba (ahol ócskaságok, régiségek, ételek, ruhák, és minden, de minden kapható, és már mutattam is kiskanalat, ami onnan jött), akkor titokban mindenki vesz valami vásárfiát a másiknak. A kávéfőző és a csésze mellett látható tárgy egy kávédaráló, amit Jutka vadászott nekem legutóbb, amikor együtt ott voltunk. Kicsi kis kézi/úti kávédaráló, amit használni igazi fizikai munka,  és nem túl gyorsan vezet eredményre, de iszonyúan jó érzés magadnak darálni a kávét! 
A magamcsinálás élményéről az jut eszembe, hogy meg szeretnék tanulni kenyeret sütni Apukámtól, csak azt nem tudom, hogy annak hogy lesz köze a kanálbloghoz, pedig szívesen büszkélkednék vele. Talán annyi, hogyha magamnak megsütném a kenyerem, egy reggelizős poszt nem maradna ilyen csúfosan kaja nélkül.






2012. november 7., szerda

KAVIÁRT CSAK KAGYLÓVAL_Breakfast Spoon_no2.

Nos. Az úgy volt, hogy Réka egyszer csak előrukkolt ezzel a kagylóból készült kiskanállal. Sokáig azt hittem, hogy a mallorcai nyaralásáról hozta, de kiderült, hogy egy sok éve őrizgetett szuvenírről van szó, amit egy sokkal korábbi thaiföldi nyaraláson szerzett. Köszi Réki! 
Mindig is tetszett, de valahogy sose használtam, attól tartottam, hogy vagy leejtem, vagy összekoccintom valamelyik metszőfogammal és vagy az egyik vagy a másik, de törni fog. Nyilván a fogamat féltettem elsősorban. (Erről most eszembe is jutott mi lesz a következő blogom címe: Dédelgetett Paranoiáim!)  Fogalmam sem volt, hogy  mi a funkciója, de rajtam kívül mindenki, akit kérdeztem, tudta, hogy az ilyen kanál kifejezetten kaviárhoz való, ráadásul még a wikipédia is megmondta - tökjó, tanul az ember, ha már kanalat gyűjt!
Bármennyire is illene hozzá, a kaviárt nem szokás ezüstkanállal szervírozni, mert állítólag bizonyos fémek (az ezüst is) reakcióba lépnek vele és ez pedig a kifinomultabb ízlelésűek számára elronthatja a luxöriőz gasztró élményt. A gyöngyház épp ezért jó: semleges és nem lép házasságra a kaviárral.
Amióta mindezt megtudtam (fél éve mondjuk), fel van írva az újabb és újabb technikákkal készülő igen hatékony to-do listáim mindegyikére, hogy KAVIÁRT KELL VENNI, azért hogy lefotózhassam és felkerülhessen a blogra. Mindeközben teljesen megfelejtkeztem arról, hogy kaviár márpedig VAN a lakásomban, csak álcázva, nem a szokott eleganciájáben, színében és állagában.
A hűtőm éppen pang, de valamit kellett találnom ehhez a kettes számú reggeli projekthez, és bizony akkor leltem rá a különös kaviárpasztára, amit még KitiKati hozott nekem több mint egy éve a norvég nyaralásáról. És én kérem akkor leütöttem a két legyet egycsapásra: fotóztam és ettem!
A tubus tartalma egy pirosas trutyi, ami nem egészen azzal az ízvilággal rendelkezett, amit reméltem tőle és a legkevésbé sem fotogén, de kavirának kaviár, ez a poszt pedig nem jöhetett volna létre nélküle! Köszönjük, Mills Kaviar! Köszönjük, KitiKati!



 


2012. november 2., péntek

REGGELI IN BLUE_Breakfast Spoon_no.1.

Hát helló kedves olvasók! Jó hosszú szünetre ment a blog, de ez ne tévesszen meg senkit, újra ittvagyok és újra ittvannak a kanalak is, mert akad itt még bőven mesélnivaló, téved aki azt hiszi, elapadt a kanálkút. A megmutatnivaló kanalak nemhogy fogyatkoznának, a számuk egyre csak gyarapszik, szóval tartanom kell a tempót.
Mivel nem tudtam eldönteni, hogy mivel is folytassam, egy újabb minisorozatot találtam ki. A kanalakat most akcióban láthatjátok. Ezúttal fordított volt a sorrend, nem az döntött a kiválasztásnál, hogy melyik kanalat szeretném a legjobban megmutatni, hanem az, hogy mi van otthon a hűtőben.  Egyszerűen lefotóztam öt reggelimet, és minden reggel az lett a fotómodell, amelyik a legjobban passzolt az ételhez. Fogyasszatok velem szeretettel!

A minisorozat első kanalát ismét Szilvitől kaptam, Londonból hozta valamelyik karácsonykor. Ahogy a Light My Fire is, ez is márkás darab, azaz utána lehetett nyomozni, hogy mi is ez a termék, honnan van, ki gyártja - nyilván meg is tettem. Kicsit megingott alattam a föld, amikor megláttam a francia cég katalógusában, hogy ezt a kanalat 24 csodálatos színben lehet kapni. Hálát adok az égnek hogy nem én kerültem abba a helyzetbe, hogy ott állok mondjuk a Habitatban és választanom kell ennyi lehetőség közül. Nyilván legalább ötöt szerettem volna, mert csak sokan együtt néznek ki ennyire jól, meg amúgyis hogy lehetne ép ésszel dönteni? Ha valamiből sok van, ami ráadásul még sokszínű is, mint egy nagy halom cukorka, valami furcsa ingert érzek, hogy felhalmozhassak belőle rengeteget egy nagy dézsába, és fejest ugorhassak közéjük, de legalábbis belefúrhassam, a kezem, ahogy Amelie Poulain szeret beletúrni a lencseszemek közé. Nade Szilvi megoldotta helyettem, ezt a gyönyörű, kicsit metálosan csillogó színjátszós elegáns kéket választotta (azt hiszem ez a lapis blue lesz - lásd a színkódokat lejjebb)  - illetve azt hiszem ő is megúszta, mert csak ez az egy volt abban a boltban, ahol vette.

Designer szemmel nézve rögtön az olyan tárgyak jutnak eszembe róla, mint Starck Louis Ghost Chair-je, ami ugyanerre a poénra épít: egy klasszikus, elegáns forma - a mi esetünkben ezüstkanál, Starcknál pedig egy barokk szék - mai, leegyszerűsített átírása és műanyagba öntése. Szerintem elég vicces ez az alapötlet, persze mostanra ebből is vannak szörnyen gagyi példák.

Végül a reggeliről: céklát reszeltem, tejföllel kevertem össze, aztán még citrom, só, bors, kész is a saláta. Erőspaprikát mindenhez eszem! Majdnem mindenhez. És most ráadásul nagyon szépen illett a színe is a kompozíciómhoz! 

http://www.sabre.fr/en/